| 2016-06-02 10:45:20 Keresztúr Nevű Települések Diáktalálkozója A VII. alkalommal megrendezett Keresztúr Nevű Települések Diáktalálkozója idén Rákosmente szervezésében valósult meg 2016. május 23-26. között Rákoskeresztúr testvérvárosában, a Lovranhoz tartozó Medveja falujában. Összesen 17 településről érkeztek csapatok, ebből 5 határon kívül: Csonkapapi, Tiszakeresztúr (Ukrajna), Székelykeresztúr (Erdély), Bácskeresztúr (Szerbia), Vörösmart (Horvátország) Vörösmartot Keresztes Flóra, Varga Patrik és Kanizsai Gergely képviselte. "Együtt erő vagyunk, szerte szét gyengeség". Ez a Wass Albert idézet adta a verseny szellemiségét, e szerint kellett a csapatoknak tablót készíteniük, és magukkal hozniuk. A tablók kiállítása megtekinthető lesz az augusztus 20-i Keresztúr Nevű Települések Találkozóján, amelynek Rákosmente ad otthont. A diákoknak a Kárpát-medence látnivalóit kellett felismerniük. A feladatsort Szanyi Dezső, a Zrínyi Miklós Általános Iskola történelem szakos tanára állította össze, és idén a magyarságtudat erősítésére irányult: történelmünkre, népszokásainkra és hungarikumunkra épült. A kiélezett versenyben Magyarkeresztúr diákjai győzedelmeskedtek, másodikok Rákoskeresztúrt képviselő "újlakosok" lettek, a harmadik helyen Sárkeresztúr és Bodrogkeresztúr osztozott. A diákoknak hatalmas élményt jelentett a verseny, sokuknak ez az út jelentette a lehetőséget, hogy eljussanak a tengerhez. A versenyt követően Ágoston Gergely helyi idegenvezető vezetésével hajókiránduláson vehettek részt, továbbá megismerhették Lovran városát és környékét. A verseny előtt és a verseny után egy-egy napot Budapesten töltöttek városnézéssel. Budapestről utaztak busszal Medvejába és vissza. |
| Osnovna škola Zmajevac |