2017-03-22 11:28:00

2017. március 15. Köszönettel tartozunk…

Az 1848/49-es forradalmat és szabadságharcot március 15-én ünnepelik a magyarok szerte a világon. A régmúltban történt eseményekről azért emlékezünk meg minden évben, mert köszönettel tartozunk azoknak, akik tettek a haladásért, a magyar nép fennmaradásáért, a szabadságért. Köszönettel tartozunk, bárhol is éljünk magyarként a világban.

A kis vörösmarti diákok forradalmi dalokat, Petőfi-verseket szavaltak. Nagy költőnk, Petőfi Sándor lelkes híve és hőse volt a forradalomnak. Nélküle nem múlhat el ünneplés egy évben sem. A magyarok a szabadságharcot követő időkben még sokáig hitték, remélték, hogy a költő visszatér, és az ügy győzni fog.

A hatodikosok Arany János A walesi bárdok című balladáját jelenítették meg. Előadásukat színes díszlettel, sok zenével és képpel tették emlékezetesebbé.

Arany János költőként a szabadságharc bukása után is a zsarnokság ellen emelte fel szavát. Március 2-án volt pontosan 200 éve, hogy született.

Március 15-én rá is emlékeztünk híres balladájával, amelyben a 13. századi angol történelem egyik tragikus eseményével állítja párhuzamba burkoltan a magyar nép sorsát.

Tanulóink egy része ebből az alkalomból néptáncos ruhát öltött, és vidám tánccal örvendeztetett meg bennünket.

Végül a Szózatot együtt szavaltuk el.


Osnovna škola Zmajevac