
Tereptanítás
Van egy nap az évben, amikor elhagyjuk az iskola falait, és tereptaniasra megyünk a Dunához. Az iskolától indultunk, tanárok és diákjaik. A csapat egyik fele kerékpárral, a másik gyalog indult vidáman a „Kisházhoz”.
Nagyon szép időnk volt, a kora őszi napfényben boldogan érkeztünk az erdőbe ahol fát gyűjtöttünk az ebédfőzéshez, majd csoportokra osztóztunk. Különböző állomások várták a diákokat.
A magyar-horvát állomásnál fogalmazásokat kellett írni a gyerekeknek mindkét nyelven.
Az angol és német csapat egy a természethez kapcsolódó keresztrejvénnyel várta a tanulókat.
A biológia állomásnál az élő és az élettelen természetel kapcsolatos feladatok kellet megoldani.
A hittanosok a hála témával foglalkoztak. Mindenki megfogalmazta, miért hálás. Majd az összegyűjtött fogalmakból szebbnél szebb plakátokat készítettek terményekből a csapatok.
Lisztovics tanár úr, remek akadálypályát állított a töltés oldalában a kerékpárosoknak. Igencsak elkélt az ügyesség a feladat elvégzéséhez, izgalmas megmérettetés volt. Végén eredményhirdetés és jutalom osztás volt az ügyesek részére.
Zsilinszki tanár úr, finom ebédet főzött.
A falatozás után métázás következett tanárok és diákok között. Hangos szurkolás közepette folyt az izgalmas meccs, melynek eredménye döntetlen lett.
A tartalmas nap után vidáman, boldogsággal feltöltődve tértünk vissza iskolánkba.
A képek itt megtekinthetőek.
| « Studeni 2024 » | ||||||
| Po | Ut | Sr | Če | Pe | Su | Ne |
| 28 | 29 | 30 | 31 | 1 | 2 | 3 |
| 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 |
| 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 |
| 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 |
| 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
| 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
Dnevni tisak | ![]() |
Korisni linkovi | ![]() |
| • Stručni skupovi - AZOO |
| • CARNet |
| • Portal za škole |
| • AZOO |
| • Upisi u srednje škole |
| • Sulinet |
| • Rječnik |
| • AUDIOKNJIŽNICA |
| • LEKTIRA |
Ministarstva | ![]() |
Samouprava | ![]() |
Časopisi | ![]() |
| • Priroda |
| • Drvo znanja |