
"A HAZA MINDEN ELŐTT"
Ezt a „négy szócskát” üzente a reformkor egyik nagy alakja, Kölcsey Ferenc honfitársainak, és a magyar nép ennek szellemében hamarosan összefogott, hogy kivívja az ország függetlenségét, lehetővé tegye a társadalmi és gazdasági haladást. A magyar nép szabadságszeretetét máig jelképező 1848-49-es forradalom és szabadságharc kezdetének 1848. március 15-ét tartjuk. Március 15. nemzeti ünnepünkké lett.
Idei iskolai megemlékezésünket az tette rendhagyóvá és nemzetközivé, hogy velünk együtt ünnepeltek magyarországi vendégeink, a pécsi Ciszterci Nagy Lajos Gimnázium és Kollégium tanulói és dolgozói, valamint a falu nőikarának tagjai is.
Az ünnepség alkalmából tornatermünk piros-fehér-zöld színekbe, díszekbe öltözött méltó környezetet adva a magasztos hangulatnak. A kis óvodások alkalomhoz illő pártákban, huszárcsákókban jelentek meg a színpadon. A himnuszok éneklésének pillanatát ünnepélyesebbé tette a huszár tisztelgése is. A nőikar szabadságharcos dalokat is előadott, meghatóan énekelték a Szózatot is. A Nagy Lajos Gimnázium tanulói énekeikkel, furulyaszóval nyűgöztek le bennünket. Megnéztünk egy prezentációt, amely a szabadságharc helyi vonatkozásait mutatta be. Ezt követően, abból a célból, hogy vendégeink jobban megismerhessék vidékünket, diák segítségével elmeséltük, hogy mi volt Vörösmart római kori neve, és hogy milyen szerepet játszott ez a falu a Római Birodalom életében.
Koszorúzás követte az iskolai megemlékezést és kellemes barátkozás a falu szurdokjaiban. Vendégeink a katolikus templomba is ellátogattak.
A képek itt megtekinthetőek.
| « Studeni 2024 » | ||||||
| Po | Ut | Sr | Če | Pe | Su | Ne |
| 28 | 29 | 30 | 31 | 1 | 2 | 3 |
| 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 |
| 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 |
| 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 |
| 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
| 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
Dnevni tisak | ![]() |
Korisni linkovi | ![]() |
| • Stručni skupovi - AZOO |
| • CARNet |
| • Portal za škole |
| • AZOO |
| • Upisi u srednje škole |
| • Sulinet |
| • Rječnik |
| • AUDIOKNJIŽNICA |
| • LEKTIRA |
Ministarstva | ![]() |
Samouprava | ![]() |
Časopisi | ![]() |
| • Priroda |
| • Drvo znanja |