preskoči na sadržaj
Vijesti

Régi idők nyomában Vörösmarton – a holokauszt nemzetközi emléknapján

Cserkészeinkkel folytattuk azoknak a helyeknek, történeteknek a megkeresését, amik kezdenek feledésbe merülni a falunkban. megemlékeztünk egy népről, akik valaha itt éltek a falunkban, egy családról, akiknek lányuk híres művész volt. Drávaszögi Árpád fejedelem Cserkészcsapata köveket vitt az elfelejtett sírokra. A zsidó sírokra tett kövek egyfelől a lélek halhatatlanságát, öröklétét szimbolizálják - hiszen nem hervadnak el úgy, mint a virágok.


Berger Ottilia, Vörösmarton született, Zágrábban a művészeti akadémiára járt 1926-ig, majd tanulmányait a a dessaui Bauhausban folytatta, ahol többek között Moholy-Nagy, Klee és Kandinsky tanítványa volt. 1930-ban végzett, a textiltanszék legígéretesebb művészeként tartották számon. Berlinben nyitotta meg stúdióját, eredeti munkái hamarosan egész Európában keresettek lettek. 1936-ban zsidó származása miatt menekülnie kellett, rövid ideig Londonban élt. 1938-ban hazatért Vörösmartra, beteg édesanyját meglátogatni, de többé nem tudta elhagyni az országot. Családjával együtt az auschwitzi koncentrációs táborba hurcolták, ahol 1944-ben meghalt. Megkerestük féltestvére, Berger Ottó sírját.

A fotók megnézhetők itt!



Pošalji prijatelju Pošalji prijatelju
objavio: Klára Sipos - Tűr   datum: 1. 2. 2022.

Tražilica

Kalendar
« Studeni 2024 »
Po Ut Sr Če Pe Su Ne
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
Prikazani događaji






PP Ljubav u pokretu

Priloženi dokumenti:
LJUBAV U POKRETU.doc



 


OŠ Zmajevac je suradnička ustanova u projektu IntegraNorm

 (Integracijski procesi većine i manjine u višeetničkim zajednicama)

IP-2014-09-4499, koji financira Hrvatska zaklada za znanost, u razdoblju od 2015.-2019. godine.

 

 


Obrazovni materijali

Upisi u srednje škole
Upisi u srednje škole



Oglasna ploča

Korisni linkovi
Dnevni tisak

Korisni linkovi

Ministarstva

Samouprava

Časopisi
 • Priroda
 • Drvo znanja


Arhiva




preskoči na navigaciju