
Cserkészcsapatunk Szent György napon Pécsett
Iskolánk cserkészcsapata meghívást kapott Pécsre a VI. kerület által megszervezett Szent György napokra. 2023.04.21.-23.
A cserkészet védőszentje Szent György lovag.
A cserkészet alapítója, Lord Robert Baden-Powell a lovagi erények példaképét tisztelte Szent György személyében; ezen erények felelevenítése a cserkészetnek is célja. A cserkészek hagyományosan védőszentjük ünnepén újítják meg korábban tett fogadalmukat.
Az idei évben, korosztályi bontású háromnapos rendezvénysorozaton mintegy háromszáz cserkész vett részt, köztük vendégcserkészek is a horvátországi Vörösmartról, illetve az Egyesült Államokból.
Rengeteg élenyben volt részünk. Bejártuk a Néprajzi Múzeumot, a Zsolnay negyedben a planetáriumot a virtuális világot. Majd hatalmas szeretettel fogadtak bennünket a pécsi barátaink. Öröm volt minden megszervezett program, vetélkedő. Az első este a Székesegyház előtti térnem, még 22 órakor is folyt a seftelős játék. A két kísérő Vég-Sipos Gabriella és Sipos-Tűr Klára, már régen kidől, de a cserkészeink hatalmas erővel, energiával vetették bele magukat a játékban.
Másnap izgalmas városvetélkedő, parasztolimpia, korosztályos feladatok, fagyizás és a kedvenc pizzánk se maradhatott el. Majd este hatalmas néptánc vette kezdetét. Rengeteg barátság kötetet, megható volt a ránk figyelés, a sok szeretet, amit kaptunk. Emlékünkbe őrizzük a csodálatos hétvégét. Ismét sokat tanultunk.
Lelki programokat is szerveztek, így közös reggeli és esti imádságra, fakultatív áhítatra, gyónási lehetőségre, lelki beszélgetésekre és a közös vasárnapi szentmisére várták a résztvevőket. Megtudtuk, hogy püspök atya is cserkész, aki nagyon szép gondolatokkal látott el bennünket. A cserkészetet olyan ajándéknak nevezte Felföldi László, amiben mindenki megerősödhet egyénileg és közösség szintjén is.
„Nem az a fontos, hogyan lett valaki cserkész, hanem az, hogy megkapta ezt az ajándékot. Az őrsvezetőknek kiemelt feladata, hogy a szigorúan vett cserkész tevékenységeken túl emberileg is odafigyeljenek őrsük tagjaira. Az őrsben kell elsajátítani az együtt gondolkodást, az életre nevelés fontos részeként a gyakorlati dolgokat, valamint a személyes helytállást. Az emberi életnek egyetlen igazi gazdagsága van: az, amit továbbadunk, tovább ajándékozunk.”
Nagyon szépen köszönjük a KÁMME alapítványnak, aki ismét támogatta az utazásunkat.
Jó Munkát! Légy részen!
Üdvözlettel: Vég-Sipos Gabriella és Sipos-Tűr Klára
A fotók megnézhetők itt.
| « Studeni 2024 » | ||||||
| Po | Ut | Sr | Če | Pe | Su | Ne |
| 28 | 29 | 30 | 31 | 1 | 2 | 3 |
| 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 |
| 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 |
| 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 |
| 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
| 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
Dnevni tisak | ![]() |
Korisni linkovi | ![]() |
| • Stručni skupovi - AZOO |
| • CARNet |
| • Portal za škole |
| • AZOO |
| • Upisi u srednje škole |
| • Sulinet |
| • Rječnik |
| • AUDIOKNJIŽNICA |
| • LEKTIRA |
Ministarstva | ![]() |
Samouprava | ![]() |
Časopisi | ![]() |
| • Priroda |
| • Drvo znanja |