
Azok nevében gyalogolok majd, akik sosem térhettek haza
Hátizsák, bakancs fel, zászló a kézbe. Hamarosan indulás….
Csatlakozzatok, tartsanak velem. Hét nap, három ország, közel harminc település. És egy közös dobbanás: "Lélek vagyok. Élni szeretnék!"... Üzeni Tóth Péter Lóránt vers zarándok.
Köszönöm, ha elkísértek egy-egy szakaszon, vagy eljöttök meghallgatni valamelyik előadást. Az útvonal a plakáton.

Ehhez a felhíváshoz csatlakoztunk mi is 8-án, vasárnap délután Darázson.
Tóth Péter, gyalogos zarándok útjához Sipos-Tűr Klára hittantanár Benzdánban csatlakozott. Darázsnál a Drávaszögi Árpád Fejedelem Cserkészcsapat egy része szintén elkísérte Pétert a darázsi Jézus Szíve templomba.
Szentmise, Ige, irodalom
A darázsi templomban szép számmal összegyűltek a baranyai hívek.
Ahol msgr. Varga Géza főtisztelendő halálának 10 éves évfordulóján szentmisét mutatott be Almási Róbert harkányfalvi plébános, Igét hirdetett főtiszteletű Szenn Péter, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház püspöke.
A szentmise után Tóth Péter Lóránt előadása következett Radnóti Miklós emlékére.
A lélekemelő megemlékezés maradandó emlék lesz minden jelenlévő számára.

A fotók megnézhetők itt.
| « Studeni 2024 » | ||||||
| Po | Ut | Sr | Če | Pe | Su | Ne |
| 28 | 29 | 30 | 31 | 1 | 2 | 3 |
| 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 |
| 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 |
| 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 |
| 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
| 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
Dnevni tisak | ![]() |
Korisni linkovi | ![]() |
| • Stručni skupovi - AZOO |
| • CARNet |
| • Portal za škole |
| • AZOO |
| • Upisi u srednje škole |
| • Sulinet |
| • Rječnik |
| • AUDIOKNJIŽNICA |
| • LEKTIRA |
Ministarstva | ![]() |
Samouprava | ![]() |
Časopisi | ![]() |
| • Priroda |
| • Drvo znanja |